Bach- virágterápia

Információk:

Mi is az a Bach virágterápia?

Habár a gyógymód 70 éve létezik, hazánkban még nem olyan széles körben elterjed, mint például a nyugat-európai országokban, vagy az Egyesült Államokban, ahol a gyógyszertárak többségében kapható, és az emberek házi patikájának természetes része, hiszen egy mellékhatások nélküli, szelíd gyógymódról van szó, amelynek szélesebb körben való megismerése igazi ajándék a meggyógyulni vágyók részére.

A Bach virágterápia alapjai

A Dr. Edward Bach által kifejlesztett módszer lényege az, hogy egyes virágok a saját rezgésükkel képesek befolyásolni az emberek rezgését megemelve ezzel az egyén frekvenciáját.
A szeretet, önzetlenség, öröm, büszkeség magas rezgésszámú érzelmek, melyek boldogsággal töltenek el, míg negatív érzelmeink, mint a gyász, stressz, szorongás, félelem, féltékenység, bánat stb. alacsony frekvencián mozognak, ezért negatívan hatnak hangulatunkra, közérzetünkre is.
Azonban, ha egy alacsony frekvencia helyére magasabb érkezik, akkor az alacsonyabb rezgés megszűnik, hiszen a kétféle rezgés nem létezhet egymás mellett.

A Bach virágeszenciák ezen elvet kihasználva közvetlenül a test energiarendszerére hatnak, és megemelik a test rezgésszámát és egyszerűen kioltják alacsony rezgésszámú érzelmeinket. Ezáltal fokozzák a szervezet ellenálló képességét, káros mellékhatások nélkül, és ezek segítségével az ember tulajdonképpen önmagát gyógyíthatja.

SAMSUNG CAMERA PICTURES
Kulcsár Edina, Magyarország Szépe is alkalamazza a Bach virágterápiát, hogy kiegyensúlyozottan tudja megélni a rá váró kihívásokat!

Az egyes lelki, személyiségbeli problémára bevett eszencia harmonikus impulzust ad az emberi energiamezőnek az adott probléma frekvenciatartományában. Helyrehozza a torzulást, vagy újraharmonizálja a negatív reakciómintákat. Így az esetleges jellemhibából ismét jellemerősség lesz. Más szóval a lelki-tudati blokk feloldódik.

Vagy Bach szavaival:

Ott, ahol az ember „már nem egészen önmaga”, ismét „teljesen önmaga lesz”.

A személyiség a virágfrekvencia segítségével megleli a kivezető utat a zűrzavarból és behatároltságból, visszajut a lelki potenciálokhoz vagy erényekhez, amelyek létünknek értelmet adnak, és harmóniával ajándékoznak meg.

A Bach-virágesszenciák speciális és mellékhatástól mentes ún. energiahordozók. Ezért más terápiákkal is alkalmazhatók. Ez a terápia egyszerű, praktikus a mindennapokban is bármikor áldásos módszer.

Dr. Edward Bach discovered the Original Bach Flower Remedies which is a system of 38 Flower Remedies that corrects emotional imbalances where negative emotions are replaced with positive.
The Bach Flower Remedies work in conjunction with herbs, homeopathy and medications and are safe for everyone, including children, pregnant women, pets, the elderly and even plants.

How it works:

Bach flower essences are similar to homeopathy in many respects. Bach flower essences are not dependent on the theory of successive dilutions, and are not based on the homeopathy’s defining principle the ‘Law of Similars’ (‘Like cures like’). Another difference between homeopathy and Bach flower remedies are the methods used to produce them.

228

Bach Flower remedies are completely safe for use by anyone, including children. They are natural, non-toxic, and non-habit-forming. Moreover, treatment with Bach Flowers can be combined with other homeopathic or conventional treatments. While it is unusual for Bach Flowers to be used for physical symptoms, it is possible that through their use, the body will heal itself of symptoms as the patient reaches a balanced mental state.

Bach Flower essences aid in changing negative emotions and eliminating defective traits or attitudes in such a way as to lead to the patient’s peace of mind and contentment. Use of the essences aids in coping with stress, anxiety, depression, anger, fear, guilt, worry, and many other disturbing feelings. The essences can help us to improve our emotional and mental state, thus balancing the body and the mind..

bach_viragterapia-300x195

Bach Rescue Remedy and all flower essences have no side effects and are safe to take for any individuals, including babies and breastfeeding mothers.

The essence will only work when you need it. If you take the wrong essence for your condition or don’t need it, it simply won’t have any effect. The alcohol in the essence is such a tiny amount that it will not effect a breastfeeding baby.